Az Apple három vezető mérnökét vesztette el akik átmentek Googlehöz, mert a ChatGPT-hez hasonló technológiákon szerettek volna dolgozni. Jelezve ezzel, hogy az iPhone-gyártó küzd az AI erőfeszítéseinek felgyorsításával és Siri továbbfejlesztésével, épp akkor, amikor a nagyméretű nyelvi modellek gombamód elterjedtek.
Apple vs ChatGPT
Srinivasan Venkatachary, Steven Baker és Anand Shukl kilépése azért történt, mert úgy vélték, hogy a Google jobb hely az olyan nagyméretű nyelvi modellekhez kapcsolódó eszközökön dolgozni, mint például a ChatGPT, amely hatalmas népszerűségre tett szert a megjelenésekor november végén.
A jelentés szerint őket személyesen a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai csábította át magához, miután az Apple vezetőjének, Tim Cooknak nem sikerült ígéreteivel maradásra bírni a fejlesztőit.
A LinkedIn azt mutatja, hogy mindhárom mérnök októberben és novemberben hagyta el az Apple-t a Google javára…
Az Apple-nél korábban dolgozó mesterséges intelligencia szakemberek szerint “szervezeti diszfunkció és hiányzó ambíció” bizonyult a legfőbb akadálynak az Apple számára, hogy komoly szereplővé váljon az AI területén. Ráadásul állításaik szerint az elmúlt öt évben alig történtek fejlesztések.
Mi az Apple terve?

Az Apple elég régóta dolgozik mesterséges intelligencián alapuló fejlesztéseken, és rengeteget tettek már hozzá ehhez a területhez. Ám ők valamiért jóval óvatosabbak, és nem szeretnék hypeolni a technológiájukat.
Ha történelmi szempontból vizsgáljuk, az Apple bemutatta korai AI modelljeit 1987-ben, amikor jött a futurisztikus Knowledge Navigator-juk. Majd 1990-ben jelentős beszédfelismerő projektet indítottak Kaifu Lee irányításával, aki ma már az AI egyik vezető kutatója és szakértője.
Természetesen az Apple Siri-je a modern AI-t és a fejlett gépi tanulást használja a beszélt kérdések vagy kérések válaszolásához, és az Apple Maps alapját képezi.
Az Apple történelme során általában nem vezet be új technológiákat, különösen akkor, ha azok nem bizonyultak bevált fogyasztói termékeknek.
Az, hogy az Apple most nem csatlakozik a ChatGPT lázhoz, ésszerű, figyelembe véve a Microsoft és a Google AI ChatGPT megoldásaira irányuló jelenlegi támadásokat.