Megjelent az Android 14-es verziója, ám még ezt nem mindenki töltheti le, és igazából még nem is ajánlott. Az operációs rendszer ugyanis még csak bétaverzióban jött ki, így bőven lehetnek benne hibák.
A Google tavaly augusztusában adta ki a legfrissebb verziót, a 13-ast, és ha minden jól halad akkor idén nyáron tömegesen is elérhető lesz majd a 14 is.
A TechCrunch reportja szerint két említésre méltó funkciót kapott az új rendszer. Az egyik egy vissza nyíl, amely a képen is látható, míg a másik egy egyszerűbb adatmegosztási funkció amely az app fejlesztőknek lehet érdekes. Ezzel az új funkcióval könnyebbé válhat az adatmegosztás az alkalmazások és a szolgáltatások között.

Egyenlőre még ne siess a frissítéssel, hiszen könnyen lehetséges, hogy a rendszer instabil, és könnyedén lelassíthatja a telefonod.
A Google szerint az Android 14 várhatóan júniusra lehet stabil állapotban elérhető, és talán nyár végére, ősz elejére pedig a szélesebb közönségnek is kiadják.
