2021
A meglepetések esztendeje
A 2021-es esztendő, a meglepetéseket hozta magával. Hiszen a decemberi őrület után, január is nem várt pörgést hozott. Vásárlások számát tekintve, nem sokkal maradt az ünnepek előtti mozgalomtól. Az első hónapokban, a kedveltebb a termék a headsetek voltak, melyeket a Zero Waste tokok követtek.
Új termék paletta és a plasztik mentes hónap
A nyár közeledtével szerettünk volna, valami újítást hozni a PhoneBazis háztájára, de mindenképp maradva környezettudatos vonalon telefontokok tekintetében. Kezdeti lépésként a megerősített sarkokkal rendelkező, így telefonnak még fokozottabb biztonságot nyújtó Pangea Caset raktuk fel a termék palettára. Azt gondoltuk, hogy mellé kell valami még egyedibb, amely színesíti a webáruházunkat. Megérkeztek a mintás komposztálható telefontokok, amelyek a vásárlók körében az egyik legkedveltebb termékek lettek, és ez a lendület végig kísérte a 2021-es évet.


Eljött a július hónap, amely a plasztikmentes, egy 2011-ben Ausztrál kezdeményezés alapján, ebben a hónapban harcolunk a műanyag felhasználás ellen. Fókuszt kapnak a környezetkímélő termékek, és az újra hasznosítható módszerek. Ehhez a kezdeményezéshez 2020 óta a PhoneBazis webáruház is csatlakozik. Az elmúlt esztendőben, nem csak, azzal álltunk be a kampányba, hogy még több komposztálható terméket kínálunk vásárlóink számára, és ezek mellé bambusz fogkefét is küldtünk ajándékba, hanem mindennap különböző tanácsokkal láttuk el a Social média követőinket.
A nyár végéhez közeledve, mi is szerettünk volna kicsit pihenni, így az augusztusi hónapban, kicsit visszább vettünk a gázból, számolva azzal, hogy ez a forgalmunkra is kihatással lesz majd. Ez a gondolatmenetünk pontellenkező irányban sült el, ugyan is rengeteg vásárló érkezett, amelyért nagyon hálásak voltunk, és vagyunk nektek.

Utolsó hónapok
Következő állomásunk az ünnepek előtti hajtást megelőzően a Black Friday, volt, amelyen a termékeink 50% kedvezménnyel voltak elérhetőek. Ez alatt is egy elég mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött, úgy hogy mellette gőzerővel készültünk a decemberi időszakra.
Elérkezett az év utolsó hónapja a december, amely alatt végig azon dolgoztunk, hogy a rendelt termékek, mindenkihez időben odaérjenek, még a karácsony ünnepe előtt, amely úgy gondolom, hogy sikerült is, az időben leadott rendelések esetén is.
Összeségében, egy jobbévet sikerült zárnunk a 2020-as időszakhoz képest, még úgy is, hogy a járvány helyzet a tavalyi évben is jelen volt sajnos a mindennapjainkban.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott, ígérjük, hogy az idei évben is hozunk újdonságokat, és megpróbáljuk a lehető leggyorsabban, és legjobb kiszolgálással teljesíteni a rendeléseket.