Az elmúlt 1 év nagyon mozgalmasan telt számunkra, és gondoltuk megosztjuk veletek kedves olvasók, vásárlók, hogy miként is indult el a vállalkozás, hogyan értünk el a mai naphoz. Olvassátok szeretettel írásunkat, amely reméljük egy kis betekintést tud nyújtani a hétköznapjainkba.
Kezdetek
Minden kezdet nehéz. Nem lehet tudni, hogy mi az a termék ami megragadja majd az emberek figyelmét, mire van a leginkább szükségük. A saját igényeinkre építve először ütésálló telefontokokkal indult el a PhoneBazis. Hogy is jött pontosan ez képbe? A környezetünkben rengeteg ember panaszkodott arra, hogy a nagyobb webáruházak lassan szolgálják ki őket. A kommunikáció, vagy az esetleges hibás termékek visszacserélése is a részükről “hatalmas erőfeszítésbe telik”. A helyi üzletek pedig sokszor igen borsos áron kínálják termékeiket. Ezeken a dolgokon szerettünk volna javítani, hogy Magyarország is egy vásárlóbarát ország legyen. Így jött létre a PhoneBazis.
Első termékeink, ahogy már fentebb olvashattátok, az ütésálló telefontokok voltak. Ezek viszonylag kisebb sikert arattak. Talán a telefontípusokat is rosszul mértük fel. De nem adtuk fel, tudtuk, hogy ez még nem a vég. A következő termékeink a színes bluetoothos fülhallgatók voltak, amelyek lassan meghozták a várva várt érdeklődést a webáruháznak.

Rózsaszín vezeték nélküli fülhallgató
Karácsonyi hajtás
A Karácsonyi kampányunk fő húzóereje a színes fülhallgatók voltak, amelyek ekkor már öt különböző színben voltak kaphatóak. A Black Friday akcióban 2019-ben még nem tudtunk részt venni, viszonylag felkészületlenek voltunk. 2020-ban viszont nagyon szeretnénk ebben részt venni, úgyhogy ha még a Black Friday előtt olvasod a cikket, akkor jegyezd fel magadnak a dátumot! Idén jövünk, és hozunk nektek egy tisztességes kedvezményt!
A Karácsonyi kampányunk november végén indult el, és egészen december 20.-ig tartott, hogy minden vásárlónk megkaphassa a csomagját még karácsony előtt. Azt hisszük ez sikerült is. Decemberben sokat kommunikáltunk a csomagkiszállítás esetleges csúszásáról, az ünnepi nyitva tartásokról, így mindenki fel tudott készülni arra előre, hogy mikor rendelje meg a termékét a webáruházunkból.
Akik már régóta követnek minket, ők tudhatják, hogy nyereményjátékok alkalmával is kiosztottunk a követőinknek néhány darabot ajándékba. Az ünnepek alatt viszont nem állt meg az élet a PhoneBazisnál, azon dolgoztunk, hogy hogyan tudnánk még egy szinttel feljebb lépni.
Covid19
A januári hónapunk továbbra is lendületes volt, hiszen már január elsején reggel befutott az első vásárló! Nagyszerű dolog ez egy 24 órán át nyitva lévő webáruház életében, hiszen értetek vagyunk. Örömünkre szolgál, hogy segíthetünk titeket.
A “motorháztető” alatt pedig közben újabb fejlesztéseken törtük a fejünket. Január végén, és februárban még minden a megszokott módon haladt. A csomagjaink időben odaértek a vásárlókhoz, és mi is időben megkaptunk a termékeket a beszállítóktól. Februárban újabb termékekkel sikerült növelnünk a palettát. Folyamatosan keressük a minőségi új termékeket. Ha esetleg van valami amit szívesen látnál a kínálatunkban, akkor írj nekünk bátran.
Márciusban jött a feketeleves. A covid 19 koronavírus miatt karantént rendelt el a kormány, így az embereknek home office-ra kellett váltani. Nem is gondoltuk volna, hogy milyen gyors iramban söpört végig a világon a vírus. Mi igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ne terjedjen tovább a vírus a csomagjainkon. A külföldről érkező termékeink egy zárt helyiségben töltötték a karantént, és majd csak ezután kerültek iktatásra a készlethez. Fertőtlenítettük a készleteinket, a csomagoló állomást, igazából próbáltunk a lehető legbiztonságosabban eljárni.
Fejlesztések, fejlesztések, fejlesztések
Áprilistól újabb termékek csatlakoztak a palettához. Zero Waste tokok, kameravédős telefontokok, Earbuds, PhoneBazis saját márkás bio tokok, valamint a legújabb “csapattag” a macaron színes headsetek PRO változata. Érdemes megtekintened őket.

Foxpost logó
Ezen kívül újabb lehetőséget kínálunk a szállításnál. A FOXPOST csomagautomatás lehetőséget sikerült bevezetnünk nemrég, így még kényelmesebben és olcsóbban tudjátok megkapni a csomagjaitokat.
Születésnap és a Jövő
Néhány nap és itt a szeptember, ami azt jelenti, hogy eltelt 1 év! Születésnaposok lettünk! Varázslatos érzés ez, hiszen ez azt jelenti, hogy igény van arra amit csinálunk, arra amit képvisel a PhoneBazis. De ezzel még nem bízzuk el magunkat, hiszen tudjuk jól, ez még csak 1 év volt. Mi ettől sokkal többre vágyunk, sokkal több születésnapot szeretnénk megünnepelni Veletek!
Első körben szeretnénk minden vásárlónak egy pár bambusz fogkefével kedveskedni. Ez a kampány szeptember 5-től kezdődik, és egészen a hónap végéig fog tartani! A környezettudatosság miatt esett a választásunk a bambusz fogkefére.

Ajándék bambusz fogkefe
És hogy mit tartogatunk a jövőre? Nos ez egy igazán jó kérdés. Terveink közt szerepel a Black Friday akción részt venni, figyeljétek majd az oldalt az információkért. Valamint amit még előre terveztünk, az a karácsonyi kampány. De nem szeretnénk túl sokat elárulni előre! Tartsatok velünk az úton, kövessétek a PhoneBazist, és ne feledjétek a jeligénket:
Hozd formába a telefonod!